Köszönőlevél: az álláskeresők titkos fegyvere

köszönőlevél használata álláskereséskor


A köszönöm a legelső szavak között van, amelyet megtanítanak nekünk a szüleink. Mégis az idő előrehaladtával egyre kevesebbet használjuk. Pedig egy olyan egyszerű szó, mint a köszönöm, segíthet megszerezni a hozzánk passzoló állást. Nézzük meg hogyan.


Először is szeretnék megosztani veled egy történetet, amely rávilágít arra, hogy miért nem szabad az interjú után elengedni a munkáltató kezét.

Júlia szoftverfejlesztő állásra pályázott és az önéletrajza alapján behívták interjúra. Nem is csodálkoztam ezen, hiszen a szakmai karrierje nagyon impozáns, amit az önéletrajza is tükrözött.

Azonban a kezdeti sikerek ellenére az interjú maga volt a katasztrófa. Júlia nagyon ideges volt és nem nagyon jöttek a szavak a nyelvére.

Már a búcsúzáskor érezte, hogy az interjún nyújtott teljesítménye alapján nem fogják visszahívni a második körre.

Elég csalódott volt, de mivel nagyon akarta ezt az állást, ezért felkeresett.

Arra kért, hogy segítsek neki meggyőzni a munkáltatót arról, hogy érdemes neki adni még egy lehetőséget.

Ami ezután történt…

Megbeszéltük, hogy ebben az esetben nem elég egy sima köszönőlevelet küldeni az interjúztatóknak, hanem ennél többre van szükség.

Ezért átvettük pontról-pontra, hogy mit szeretett volna mondani az interjún és összeállítottunk egy köszönőlevelet, amely a pozícióra való alkalmasságát támasztotta alá.

Emellé egy ajánlólevelet is csatoltunk, ami csak még jobban megerősítette a levélben leírtakat.

A következő hét elején behívták egy második interjúra.

Nagyon megkönnyebbült és sokkal nyugodtabban vágott neki a következő körnek, ahol minden simán ment és felajánlották neki az állást.

Pár hónappal később megtudta, hogy az első interjún nyújtott teljesítménye alapján azt gondolták róla, hogy valótlan dolgokat állított az önéletrajzában. Ezért nem akarták behívni a második körre.

De miután elolvasták a személyre szabott köszönőlevelet és utánanéztek a referenciáinak, úgy döntöttek, hogy adnak neki még egy esélyt. A mai napig nem bánták meg.

Képzeld el, hogy mi lett volna, ha Júlia nem küld köszönőlevelet!

Valószínű, hogy még napokig azon rágódott volna, hogy mekkorát hibázott. Ehelyett azonban a kezébe vette a irányítást és győzött!

A köszönőlevél ereje

A köszönőlevél küldése ma még nem annyira elterjedt az álláskeresés során.

Valójában az álláskeresőknek kevesebb, mint a 10 %-a él ezzel a lehetőséggel. Vagyis egy köszönőlevéllel mindenképpen ki fogsz tűnni a tömegből.

Ráadásul két egyforma jelölt közül általában az kapja meg az állást, aki veszi a fáradtságot és küld köszönőlevelet a munkáltatónak. Legalábbis a tapasztalat ezt mutatja.

Miért?

Mert a köszönőlevél azt az üzenetet közvetíti, hogy:

  • Érdekel az álláslehetőség és szívesen dolgoznál az adott cégnél.
  • Értékeled, hogy behívtak interjúra és meghallgattak.
  • Tisztában vagy az üzleti etikettel és protokollal.
  • Tudod, hogyan kell bánni az emberekkel és hogyan nyerd meg a bizalmukat.
  • Jól kommunikálsz írásban.
  • Képes vagy végigvinni azt, amibe belekezdtél.
  • Képes vagy extra erőfeszítést tenni a cégért.
  • Ha kitűzöl egy célt, akkor mindent megteszel azért, hogy elérd.

Ami mögötte van

Még soha nem hallottál a köszönőlevélről? Lehet. De találkozni már biztosan találkoztál vele.

Amikor online rendelsz egy terméket, akkor az esetek nagy részében már a megrendelés után kapsz egy e-mailt, amelyben megköszönik a rendelést és tájékoztatnak a továbbiakról.

Emellett kitérnek arra is, hogy miért volt jó döntés tőlük vásárolni és mi a véleményük azoknak a termékről, akik már korábban megvették.

Erre azért van szükség, mert a vevő néha elbizonytalanodik, vagy nem tudja otthon megfelelően igazolni a döntését.

Vagyis a köszönőlevél feladata, hogy megerősítse a vevőben, hogy mennyire bölcs döntést hozott.

Ugyanez játszódik le a munkáltató fejében is az interjú után.

Nem mindig biztos abban, hogy te vagy a megfelelő választás a pozícióra. Főleg, ha több hozzád hasonló jelentkező közül kell választania.

A te feladatod folyamatosan kommunikálni a munkáltató felé, hogy nálad jobb munkavállalót nem talál. Erre a legjobb eszköz a köszönőlevél.

Azonban a köszönőlevél nem csak arról szól, hogy megköszönöd az interjúztatónak az interjút. Ennél sokkal többről van szó.

Miért érdemes köszönőlevelet küldeni?

Mivel naponta 6-7 jelöltet is meghallgatnak az interjúztatók, nagy az esély arra, hogy a nap végén már nem is fognak rád emlékezni. Vagy arra, amit mondtál.

Ezért nagyon fontos, hogy mindig emlékeztesd őket a legfontosabb információkra és még jobban belefészkeld magad a fejükbe.

A köszönőlevél segítségével:

  • Nyomatékosíthatod azokat az információkat, amelyek felett lehet elsiklana az interjúztató.
  • Helyrehozhatod azt a hibát, amit az interjún elkövettél.
  • Téged fognak választani, ha közted és egy hozzád nagyon hasonló szakember között vacillálnak.

Ráadásul vannak olyan magasabb pozíciók, ahol a köszönőlevél nem egy kedves gesztus, hanem követelmény.

Így a köszönőlevél küldése az interjú után nem opcionális, hanem kötelező!

Ez itt a reklám helye

A kísérőlevélhez hasonlóan a köszönőlevél is átalakult az elmúlt évtizedekben. 15 évvel ezelőtt elég volt annyit írni a levélben, hogy érdekel az állás és köszönöd, hogy rád szánták az időt.

Manapság a köszönőlevélnek el kell adnia téged és rá kell világítania azokra a képességeidre, tapasztalatodra, végzettségeidre, amelyre a munkáltatónak szüksége van.

Ezért nem elég az egy sima köszönöm az interjú után.

A levélíráskor az alábbiakra kell figyelni:

  • Meg kell köszönni, hogy biztosították az interjú lehetőségét.
  • Szavakba kell önteni, hogy miért te vagy a legjobb választás az adott pozícióra.
  • Érdemes felfedni néhány pozitív információt, amit az interjúztatótól hallottál.
  • Be kell mutatni a legfontosabb képességeidet.
  • Éreztetni kell a potenciális munkáltatóval, hogy te továbbra is szeretnél velük dolgozni.

Ehhez az kell, hogy az interjú után szedj össze minden fontos információt, ami a beszélgetés során elhangzott.

A legjobb, ha ezeket le is írod. A jegyzeted alapján már könnyen el tudod készíteni a köszönőlevelet.

Hogyan segíthet a köszönőlevél megszerezni az állást?

A legtöbb álláskereső azt hiszi, hogy levelet írni butaság. Ez nem így van.

A köszönőlevél a proaktív álláskeresési stratégia része, így nem hiányozhat a tudatos álláskeresők eszköztárából.

Nézzük meg, hogy milyen a jó köszönőlevél:

Kiemeli az interjú főbb pontjait

A köszönőlevél lehetőséget biztosít arra, hogy ismételten kihangsúlyozd azokat a képességeidet, eredményeidet és végzettségeidet, amelyekből profitálni tud a munkáltató és passzol a céljaihoz.

Az interjúztató nem biztos, hogy minden egyes részletére emlékszik az interjúnak. Ezért a te feladatod, hogy felhívd a figyelmét arra, hogy miért te vagy a tökéletes jelölt a pozícióra.

Új információkra világít rá

A köszönőlevélnek köszönhetően olyan információkat is megoszthatsz az interjúztatókkal, amire az interjú keretében nem tudtál kitérni, mégis úgy gondolod, hogy fontos lenne tudniuk róla.

Lehetsz akármilyen felkészült, a körülmények mindig hozhatják úgy, hogy valamit nem tudsz vagy nem a megfelelő módon tudsz kommunikálni az interjún.

A köszönőlevél nagyon jó eszköz arra, hogy ezek az információk ne vesszenek el.

Segít feloldani a munkáltató félelmeit

Az interjú során jelezheti az interjúztató, hogy valami miatt nem biztos abban, hogy helyt fogsz állni a munkában.

Például aggódhat amiatt, hogy nincs elég szakmai tapasztalatod, hosszabb időre kiestél a munkaerőpiacról vagy nincs meg a megfelelő végzettséged.

A köszönőlevélnek az erejét ebben az esetben lehet a leginkább érezni, mert a segítségével kezelni tudod ezeket a kifogásokat.

Felhívja a figyelmet az eredményeidre

A köszönőlevél bevetésével tudatosíthatod a munkáltatóban, hogy korábban mit tettél le az asztalra.

Képzeld el a következő szituációt.

Tartalom marketing menedzser állásra jelentkezel és tudod, hogy nagyon nagy a verseny a pozícióért. Erre az állásra legalább 200 pályázó van.

Az interjúztató átnézi az összes önéletrajzot és 20 embert be is hív interjúra. Mire végez mindegyik jelentkezővel, már nem is emlékszik pontosan, hogy ki kicsoda és mit ért el korábban.

És ebben a pillanatban kap egy levelet tőled.

Nem csak arra fog emlékezni, hogy milyen lehengerlő a személyiséged, de arra is, hogy mennyire naprakész a tudásod az online tartalom szolgáltatás terén és milyen eredményeket értél el a tartalmi stratégia kidolgozása során.

Ebben a pillanatban az elsők között szerepelsz, akit alkalmasnak talál az állásra, és akit behív a következő körre.

Megkülönböztet a versenytársaidtól

A köszönőlevél segítségével magasan a többi pályázó fölé pozícionálod magad. Főleg azok felé, akik nem éltek ezzel a kedves gesztussal.

Segít jó kapcsolatot kialakítani az interjúztatóval

Az álláskeresés során több interjún is részt veszel. Természetesen ezek közül nem mindegyik végződik állásajánlattal.

De minden esetben érdemes megmutatni a legjobb oldalad és azt, hogy milyen profin kezeled a dolgokat. Ki tudja, hogy később mi sül ki ebből.

Köszönőlevél A-tól Z-ig

Most már tudod, hogy miért érdemes köszönőlevelet küldeni az interjú után és milyen haszna van a számodra.

Most nézzük meg, hogy melyek azok a kérdések, amelyek a legtöbbször felmerülnek a köszönőlevél írás kapcsán.

Milyen hosszú legyen a köszönőlevél?

Mint ahogy a marketing anyagok többségénél, nincs egy általános szabály arra vonatkozóan, hogy milyen hosszúnak kell lennie a köszönőlevélnek.

Érdemes azért egy maximum két oldalra szorítkozni attól függően, hogy mennyi releváns információt szeretnél megosztani az interjúztatókkal.

Kézzel írjam a levelet?

A kézzel írt köszönőlevelet nehéz elolvasni és nem tükröz professzionális megjelenést.

Egy köszönőlevelet elég küldeni a cégnek, ahol interjún voltam?

Abban az esetben, ha többen interjúztattak, akkor mindegyik interjúztatónak külön, személyre szabott levelet érdemes küldeni.

Soha nem tudhatod, hogy kinek mekkora beleszólása van a végső döntés meghozatalába.

Mennyi idő múlva küldjek kísérőlevelet?

Minél hamarabb, annál jobb. De érdemes 24 vagy 48 órán belül megküldeni a levelet.

Köszönőlevél csekklista

Miután megírtad a levelet, érdemes egy pillantást vetni az alábbi listára, hogy biztos minden benne legyen, ami közelebb visz az állásajánlathoz.

Ha a leveled az alábbiakat kommunikálja a munkáltató felé, akkor nagyszerű munkát végeztél:

  • Milyen teljesítményt nyújtottál korábban.
  • Milyen eredményeket értél el.
  • Milyen sikerek köszönhetőek neked.
  • Milyen a személyiséged.
  • Mennyire lelkes és energikus vagy.
  • Érdekel a pozíció.
  • Érdekel a vállalat.
  • Milyen értéket tudsz nyújtani a cégnek.
  • Mivel tudsz hozzájárulni a cég növekedéséhez.

Olvasd át még egyszer-kétszer a levelet, hogy ne legyen benne helyesírási vagy nyelvhelyességi hiba.

Ha úgy érzed, hogy nem az igazi, akkor írd át.

Ne veszítsd szem elől, hogy a köszönőlevél a marketing anyagaid része. Vagyis az a feladata, hogy eladjon téged.

A te sikered által inspirálva,

Bóné Ágnes aláírás

Ha tetszett a bejegyzés, akkor ne habozz másokkal is megosztani. Köszönöm!


Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.