Állásinterjú tippek – Milyennek látod önmagad 5 év múlva?


Az egyik este úszás után (éljen az egészséges élet :D) a szaunában üldögéltem és mellettem két fiatal srác beszélgetett az álláskeresésről. Nem tudtam nem odafigyelni.

Az egyik srác kérdezte a másiktól, hogy mit szokott válaszolni az állásinterjúkon, amikor arra kérdeznek rá, hogy milyennek látod önmagad 5 év múlva.

Na, szerinted mi volt a válasz?

“Lakás, esküvő, talán egy gyerek, mert 30 évesen már muszáj ilyenekkel foglalkozni. De addig jó lenne találni egy állást, ami annyit fizet, hogy félre is lehessen belőle rakni”.

Nem elsőre hallottam ezt a választ, úgyhogy nem lepett meg.

Ebben az énközpontú világban mindenki saját magával van elfoglalva. Ugyanez igaz a céges döntéshozókra, cégvezetőkre is.

Őket csak az érdekli, hogy te mint potenciális jelentkező mit tudsz az ő cégéért tenni, mivel tudod a cég növekedését elősegíteni. Nem igazán érdekli, hogy neked állásra van szükséged, mert lakást, házat, családot akarsz.

Feldühít a dolog? Megértem. De ezen nem tudsz változtatni. Egy dolgot tudsz csak csinálni. Neked kell a válaszodat a cég igényeihez alakítani. Az énközpontú válasz helyett a cégközpontú válaszra koncentrálj.

Hogy mit nyersz ezzel?

✓ Az interjúztató felkapja a fejét, hogy végre nem a sablonszöveget hallja.
✓ Látni fogja, hogy te nem a levegőbe beszélsz és tényleg a csapat tagja akarsz lenni.
✓ Szemet szúr neki, hogy elvégezted a házifeladatod és utána néztél a cégnek, vagyis nem össze-vissza pályázol.
✓ Eszébe fogsz jutni akkor is az interjúztatónak, amikor már a többieket rég elfelejtette.

Hogyan csináld?

Természetesen a válaszod attól függ, hogy mit tudsz az adott pozícióról, vállalatról. Foglald bele a válaszodba, hogy a munkával kapcsolatos teljesítményedet és a felelősségvállalást tekintve mit várhat el tőled a cégvezető.

Információgyűjtés szempontjából kész aranybánya lehet többek között számodra:

✓ az álláshirdetés,
✓ a cég honlapja (különösen a víziónk, missziónk rész),
✓ a cég LinkedIn oldala,
✓ a cég Facebook oldala,
✓ a cégről megjelent sajtóközlemények, cikkek, blogbejegyzések.

Kerüld az olyan kijelentéseket, hogy “Vezető szeretnék lenni” vagy “Az ön székében szeretnék ülni”.

Ezek a válaszok túl durvák és politikailag nem korrektek.

Ha pedig a válaszod végén egy ügyes kérdéssel visszadobod a labdát arra vonatkozóan, hogy melyek a vállalat céljai az elkövetkezendő 3-5 évben, akkor megkíméled magad a hosszú válaszadás fáradalmaitól.

Akkor most te jössz. Milyennek látod önmagad 5 év múlva?

Nem hiszed el, hogy ez működhet? Próbáld ki és meg fogsz lepődni az eredményen.

A te sikered által inspirálva,

alairas_01

Ui.: Ha kíváncsi vagy arra, hogy mit kell tenned azért, hogy szupersztárként tündökölj az állásinterjún, akkor olvasd el az “Állásinterjú: Mi vár rád a személyes találkozó előtt” című bejegyzést.

Ha tetszett a poszt, akkor ne habozz másokkal is megosztani. Köszönöm!


1 hozzászólás a “Állásinterjú tippek – Milyennek látod önmagad 5 év múlva?” című bejegyzéssel kapcsolatban

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.