A legkeresettebb hiányszakmák 2019-ben

A legkeresettebb hiányszakmák 2019-ben

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a foglalkoztatottság Magyarországon történelmi szintre emelkedett.

A 2018. augusztus–októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma átlépte a 4,5 milliót, amire a rendszerváltás óta nem volt példa.

Az elmúlt 8 évben több mint 800 ezer új munkahely jött létre és a beruházások továbbra sem állnak le.

Ennek következtében a munkaerő iránti kereslet továbbra is erősödni fog, miközben a munkaerő-tartalék folyamatosan zsugorodik.

Az elmúlt években végbement munkaerőpiaci változások és a külföldön szerencsét próbálók nagy száma miatt a munkaerőhiány itthon soha nem látott méreteket öltött.

Hatalmas verseny folyik a képzett munkavállalókért és a cégek egymással versenyeznek, hogy elnyerjék a kegyeiket.

Ráadásul ma már nemcsak egyes iparágakat érint a munkaerőhiány, hanem az egész gazdaságot.

Azonban van néhány szektor, ahol kiemelkedik a betöltetlen álláshelyek száma.

Nézzük meg, melyek ezek!

Egészségügy

A KSH statisztikái szerint még soha nem dolgozott ilyen sok orvos Magyarországon, mint tavaly. Mégis sok egészségügyi intézmény komoly munkaerőhiánnyal küzd.

Szükség lenne többek között aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvosra, belgyógyász, bőrgyógyász, geriáter szakorvosra, gyermeksebész szakorvosra, kardiológusra, neurológusra, onkológusra, infektológus szakorvosra, radiológus szakorvosra, sürgősségi szakorvosra, szülész-nőgyógyászra, traumatológusra, szemészre, de rezidenseket is keresnek.

Szállodaipar

A hazai szállodák forgalma jelentősen növekszik és most már nem csak nyáron üzemelnek 90% feletti foglaltsággal. Üzemeltetési oldalról azonban komoly kihívást jelent a magas fluktuáció és piacképes munkaerő hiánya.

Van olyan szállodalánc, ahol egyszerre 80-90 pozíció áll betöltetlenül, és nemcsak a képzettséget nem igénylő mosogatás és takarítás terén: egy ötcsillagos hotelben is több recepciós állás áll üresen.

Bankszektor

A bankszektort is utolérte a válság és ma már nem csak a call centeresekből van hiány. Egyre több banknál keresnek IT-fejlesztőt, banki digitalizációs szakembert, pénzügyi elemzőt, értékesítőt és adatmenedzsment területen dolgozót.

Édességipar

A multinacionális vállalatok mellett egyre több a hazai kézben lévő édességipari cég. A beruházások száma szépen növekszik ebben a szektorban, de a jövőben a fejlődésnek gátat szabhat, hogy egyre nehezebb a gyártósorok mellé megfelelő munkaerőt találni.

Biotechnológia

A munkaerőhiány sok más ágazathoz hasonlóan a biotechnológiai cégeknél is gondot okoz. Ráadásul kevés olyan kutató van itthon, aki az ipari kutatás-fejlesztési és innovációs területeken alkalmazható.

A szakképzett munkaerő utánpótlása jelenti az ágazat számára az egyik legnagyobb kihívást, amely már vissza is vetheti a növekedését.

Könnyűipar

Nehéz helyzetben vannak a könnyűipari ruhagyártók, mert évről évre fogyatkozik a piac. A rendszerváltáskor még százezrek dolgoztak az ágazatban és nemzetközileg is elismert volt a magyar ruhaipar.

Kevesen tudják, de még ma is számos prémiumkategóriás, gyakran luxusmárka ruháit gyártják a hazai üzemekben. Megrendelés lenne is bőven, de nincs, aki teljesítse őket.

Légiközlekedés

Az amerikai Boeing repülőgépgyártó frissített előrejelzése szerint 2037-ig minden eddiginél több, 790 ezer új pilótára lesz szüksége a légiközlekedési iparágnak a business jetek és polgári helikopterek pilótáit is beszámítva. Ez a szám duplája a most szolgálatban lévő pilótáknak.

Emellett a Boeing számításai szerint 622 ezer műszaki szakemberre, illetve 858 ezer új légiutas-kísérőre is szüksége lesz az iparágnak.

Mindhárom kategória közös jellemzője, hogy a legtöbb új szakemberre Ázsia-Óceániában, Észak-Amerikában, illetve Európában van igény.

Mezőgazdaság

A gazdasági növekedés fő hajtómotorjának számító mezőgazdaságban a kibocsátás 2010 óta másfélszeresére nőtt, hazánk mintegy 120 országba exportál minőségi, GMO-mentes, egészséges élelmiszereket. Mindeközben munkaerőhiánnyal küzdenek az ágazatban, főként a gépész-, állatgondozó- és kertészszakmában.

Informatika

A gyors növekedésnek köszönhetően az infokommunikációs szektor hozzávetőlegesen 120 ezer új munkahelyet teremt évente, Európában 2020-ra így már több mint 800 ezer képzett infokommunikációs szakember fog hiányozni a munkaerőpiacról.

Oktatás

Hatalmas a munkaerőhiány, több ezer betöltetlen állás van a pedagógiai szakszolgálatoknál és vidéken a betöltendő státuszok több mint harmada üres.

Nagy hiány van gyógypedagógusokból Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés megyében is.

Emellett több mint kétszáz óvodapedagógust tudnának országszerte azonnal alkalmazni. Van olyan intézményt, ahol azonnal 10 szakembert vennének fel.

Nyomdaipar

A hazai GDP 3-5 %-át megtermelő nyomdai ágazat tartósan 9-10.000 embernek ad munkát Magyarországon, és mellettük még körülbelül 3-4.000 főnek lenne itt lehetősége az elhelyezkedésre.

Logisztika

A GKI Digital kimutatta, hogy a munkaerőhiány már többek közt az online kiskereskedelmet kiszolgáló logisztikában is megmutatkozik, raktári munkást és futárt is nehéz találni, a jelentkezők kevésbé képzettek és gyakorlottak, betanításuk ezért időigényes és költséges, ezt követően pedig nehéz őket megtartani, amit tovább tetéz a minimálbérek tavaszi emelése.

Posta

A piac többi szereplőjéhez hasonlóan a postánál is a logisztikai és a kézbesítői területen tapasztalható elsősorban munkaerőhiány, főként a központi régióban és Nyugat-Magyarországon. Emellett a postahelyekre illetve az irányítási területekre is vannak meghirdetett álláshelyeik.

Közlekedés

A villamosvezetőknél már százas nagyságrendű létszámhiányról van szó, de nagy hiány van azokból a dízelmozdony-vezetőkből, akik a metró karbantartásáért is felelnek. Ez egy nem túl népszerű munkakör, így hosszabb ideje hiányszakmának számít.

Végül, de nem utolsósorban a MÁV is rendszeresen keres mozdonyvezetőket, kalauzokat és pályamunkásokat.

Miért fontos tisztában lenni azzal, hogy melyek a hiányszakmák?

Mert a pályatervezésnél és a karrierváltás előtt nemcsak azzal kell tisztában lenned, hogy melyek az erősségeid, hanem ismerned kell a munkaerőpiacot is, ugyanis e nélkül zsákutcába juthatsz.

Ráadásul sokkal könnyebben tudsz elhelyezkedni olyan iparágban vagy szakmában, ahol égető szükség van a munkaerőre.

Te mivel egészítenéd ki a fenti listát? Ne habozz, oszd meg velem és a többiekkel bátran.

A te sikered által inspirálva,

Bóné Ágnes aláírás

 

 

Ui. Ha szeretnéd tudni, hogy milyen munkahelyteremtő beruházások vannak kilátásban, akkor kattints IDE.

 


1 hozzászólás a “A legkeresettebb hiányszakmák 2019-ben” című bejegyzéssel kapcsolatban

  1. Kedves Ági˘
    A postánál csak a városokban van hiány a munkaerőből.
    Mivel kisebb településeken nincs lehetőség helyben más álláslehetőségre ezért itt nincs lemorzsolódás.
    A többi bejegyzésed nagyon tetszik.
    üdv
    Marcsi

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.